Jelentem, eddig igen jól és meglepően hézag-mentesen telnek az ünnepek. Rögtön hazaérkezésemkor azzal kezdtem, hogy engedélyt kértem Jóanyámtól a szilveszteri kiruccanásra, ő pedig azon melegében leszerelt azzal, hogy ha Télapunál találnék lenni, akkor őt kéne megkérdeznem. Nyilván azért mondta ezt, mert a Vén Krampusznál nehezebb elérnem bármit. Ravasz, ravasz. Ez persze elgondolkodtatott afelől is, hogy meddig szándékozok nála maradni egyáltalán. Január 7-én kezdődik újra a tanítás, és ha tényleg értem jön holnap, akkor, ha egy hetet nála vagyok, még akkor is visszajöhetek pár napra - hogy Jóanyám se érezze magát kihagyva (meg, hogy legyek valamennyit itthon is). De akkor abba az egy hétbe simán beleesik Szilveszter. Hmm, hát, megpróbálom, egyéletem-egyhalálom, hátha elenged az öreg.

Bevált egyébként azon jövendölésem, mely szerint Jóanyám horribilis, indokolatlan mennyiségű táplálékot hozott létre, bár idén egy icipicit indokoltabb volt mégis a dolog, mert jöttek rokonok 25-én látogatóba (mint már előrevetítettem, fent). A Szentestét Jóanyámmal kettesben töltöttük, elröhögcséltünk meg beszélgettünk. Kapott tőlem ajándékba egy noteszt, ami katalogizálja, amire Anyci rámutat a pálcájával. Egyszerűbbé teszi a leltárt a boltban. Örült neki, persze, de van egy olyan gyanúm, hogy szinte akármi másnak is örült volna. Én amúgy sütireceptes könyvet kaptam tőle (semmi nem kerüli el a figyelmét), aminek meg én örültem. A családi ebédre is én hoztam létre némi desszertet (narancsos-csokis kupolaszörnyeteg… kicsit túl masszív lett, de hát én csak követtem az utasításokat… úgy látszik, nem minden receptben lehet bízni).

Jól sikerült egyébként a rokonos cécó, nagybátyámék (Jóanyám unokatestvére) jöttek a gyerekeikkel, két fiúval, akik közül egy velem egyidős, a másik meg fiatalabb, meg egy lánnyal, aki a legkisebb közülük – ők azok, akiktől a walkmant kaptam anno. Nem mondanám, hogy rendszeresen vagy gyakran találkozunk, de nagyobb ünnepeken azért igen. Meg persze nagymamám is itt volt (szintén Anyu szülője). A fiúk persze kötekedtek, meg mindenkit kiröhögtek, szokásuk szerint, a kiscsaj meg még túl kicsi ahhoz, hogy sok mindent lehessen vele kezdeni, de azért elvoltunk. Nagymamám szeret kártyázni, úgyhogy ebéd után römiztünk vele meg a fiúkkal, amíg meg nem unták, és el nem kezdtek látványosan csalni. Az mondjuk elég vicces volt, még ha kicsit bosszantó is. Meg az, hogy ott a rengeteg édesség, nekik mégis a fáról kell „lelegelni” a szaloncukrot, ahogy Jóanyám mondaná. Mindig gondosan visszatekerik a papírt, hogy úgy nézzen ki, mintha még lenne benne cukor. Egyébként most vált világossá számomra, hogy a szaloncukor is magyar cucc – eddig azt hittem, a Roxfortban, meg egyéb nyilvános helyeken azért nincs cukor a fán, mert úgyis lelopkodnák a népek, és nem nézne ki jól. Ehhez képest kiderült, hogy a britek egész egyszerűen nem is aggatnak ilyesmit a fára, otthon se. Még jó, hogy mi mindig raktunk, azémámégismá’.

A mai nap jórészt csendes punnyadással telt, mi sosem szoktunk betrappolni a városba haszontalan kacatokat venni, csak mert olcsóbban hajítják őket az ember után.* Inkább sokáig aludtunk, hallgattuk a rádiót (minden évben ugyanazokat a dalokat meg rádiójátékokat adják, de már hozzátartozik az ünnepi hangulathoz), maradékokat ettünk, mert annyi van mindenből, hogy ha betemetne egy hóvihar, hónapokig nem kéne éhhaláltól tartanunk, meg beszélgettünk. Jóanyám imád beszél(get)ni. Aprólékosan, töviről-hegyire elmesélt mindent, ami az utóbbi hónapokban történt vele. Egy idő után nagyon szokott fárasztani ezzel, de most még nem jött el az az idő, meg aztán, addig se kell nekem beszámolnom az én dolgaimról, amíg ő magyaráz.

Most meg jól összepakoltam az apa-látogatáshoz, és körmölgetek. Remélem, tényleg jön a Vén Denevér, egész beleéltem magam a dologba.

*Brit szokás, december 26-án („Boxing Day”) mindenki beözönlik a boltokba, mert akkor van a karácsony utáni nagy leárazás. Ha mindez az Egyesült Államokban történne, kettős jelentése lenne a dolognak, mert az emberek le is boxolnák egymást egy-egy cuccért (nem tudom, ott mennyire megy ez). Ijesztően kiürülnek a polcok, stb. Tiszta poszt-apokaliptikus hangulata van. Éljen a hagyomány!