Ma is tartott a töretlen jókedv, móka, kacagás – kezdek félni. Találkoztam Varjúapóval valamikor a délelőtt folyamán, mikor céltalanul korzóztam a folyosón. A könyvtárba mentem nyilván, de valami hülye oknál fogva a hosszabb út mellett döntöttem. Biztos valami sugallat volt, mert pont egy kihalt részen jött szembe A Prof, és – megállított! Meg is akartam kérdezni azon frissiben a meccsen történtekről, de belém fojtotta a szót. Azt mondta, ne higgyem, hogy elfelejtette a szülinapomat, és bár szerinte semmi értelme ünnepelni valakit csak azért, mert megszületett, mégis ad nekem valamit, hogy igazi teljesítményre sarkalljon. Azzal a kezembe nyomott egy hosszúkás, fekete kis papírdobozt, és tovavitorlázott nagy sebbel-lobbal. Utána szóltam, hogy „sütöttem tortát, nem kérsz?”, de nem reagált. Pedig tutira hallotta, elég hangos volt – lehet, azért.

Egy sima fekete penna volt a dobozban amúgy, kipróbáltam, semmi extra. Kicsit kényelmetlen, de erősnek tűnik és szépen fog. Majd azzal írok bájitaltanon, az is olyan – kicsit kényelmetlen, de a végeredmény többnyire elég jó, höhh. Viszont az vicces, hogy most megint ezt a prédikátor stílust nyomja, nem hallottam így beszélni már évek óta. Meg ajándékot se kaptam tőle, legalábbis nem ilyen nyíltan. Volt, hogy aznap reggel találtam egy könyvet vagy ezt-azt az ágyam lábánál reggel (nyilván a manók hozták oda), de nem volt hozzá üzenet, meg semmi, úgyhogy csak sejthettem, hogy tőle van. Mert ki mástól? A cuccok stílusa is rá vallott. Mint ez a penna – egyszerű, hasznos, komoly, személytelen… bár az is igaz, hogy ezekkel viszont tényleg nem fogott mellé soha, mindet tudtam használni. Jellemző, elég realista ahhoz, hogy tudja, nem ismer eléggé egy személyes ajándékhoz, a pazarlást viszont utálja. Adja magát. Annak mindenesetre örülök, hogy legalább gondolt rám, és idén még személyes kontaktust is hajlandó volt teremteni, amit – természetesen, mert mégiscsak idealista tizenéves lány volnék – úgy értelmezek, hogy fontos(abb) volt neki, hogyan reagálok, meg hogy biztosan tudjam, tőle van a cucc, és mit akart vele.

Már csak arra kéne rávenni, hogy hajlandó legyen velem normálisan, felsőbbség-fitogtatás meg bizalmatlankodás nélkül beszélni olyan dolgokról, mint például a meccs. Hmm, legyünk továbbra is merészen optimisták, hátha ez az idilli állapot is bekövetkezik még egyszer.