Nagy vígan kimentem ma a kviddicspályára, ki is fogtam egy viszonylag jó helyet a lelátón (első sor). Bár később Mógus meg a Főesperes is ugyanabba a sorba vonultak be, de volt köztünk pár végzős csaj – meg is jegyeztem magamban, hogy 1. Mógus és Frollo újabban hogy össze vannak nőve, 2. ezek a csajszik folyton az ÉN apám után koslatnak. Szánalmas. Ha egy kicsit is ismerem az öreget, észre se veszi őket. Legalább is remélem, mert nagyon nem tetszene, ha mégis. Brrr!

Gondoltam, jól megnézem, ahogy Bobbyék lemossák a pályáról a griffendéleseket, mind röhögünk egyet, jó lesz. De persze történtek dolgok, megint.

Egyrészt, naagy „előrukkolás” a Griffendél részéről: a kis Potter az új fogójuk. Szép húzás egy elsőévest beállítani, aki most játszik életében először… kíváncsi vagyok, mi szól mellette, azon kívül, hogy híres. Ha semmi, akkor ezek hülyébbek, mint gondoltam. Látszott is a fején szerencsétlennek (még messziről is), hogy be volt rezelve.

Másrészt a történések. Már épp kezdett kevésbé szenzációs lenni, hogy Potterke ott van, ami részben tán azért is lehetett, mert felment jó magasra, és ott körözött mindenki fölött, mint aki nem mer bekapcsolódni a játékba (mint amikor a kisgyerek – pl. én kiskoromban – téblábol az úszómedence szélén, és nem mer ugrani, vagy mint a macska, amikor kerülgeti a forró kását). Ezzel el is volt egy darabig, ment a játék; persze, a mieink ellen folyton büntetőket ítélt meg Mme Hooch… na jó, igazából jogosak voltak, de azok a bénák meg miért hagyják magukat? Na mindegy, egyszer csak Potterke magára vonta a figyelmet megint – nem azzal, hogy tette a dolgát és megpróbálta elkapni a cikeszt, ugyammár, hanem azzal, hogy össze-vissza röpködött, mint aki csak véletlenül ült rá a seprűnyélre, aztán meglepődött, hogy az elvitte. Először azt gondoltam, bénázik (háá-háá), mint ahogy mások is így voltak vele, mert elég sokan ki is röhögték, de aztán a Weasley ikrek (ők a terelőik a vörösöknek) megpróbálták leszedni, Potterke seprűje meg folyton kitért előlük. Ettől világossá vált, hogy valaki irányította a seprűt, még ha nem is a kiskölök. Igen ám, de akkor ki? A célja mindenesetre elég nyilvánvalónak tűnt, azt akarta, hogy Potterke leessen, és mondjuk, lehetőleg a nyakát szegje. Persze figyelemelterelésnek is szánhatta (még a játékosok se figyeltek a játékra onnantól, kivéve Flintet, aki bedobott nekik egy csomó gólt – a kis állhatatos. Mme Hoochnak vagy a griffendéles kapitánynak időt kellett volna kérnie, vagy valami), de annak azért kicsit túlzás, mármint, megölni azért nem kell.

Rásandítottam a jó öreg Hollóra, mit szól mindehhez, és látám ám, hogy nagyban mormog valamit, miközben Pottert bámulja meredten. Persze lehet, hogy csak imádkozott, hogy essen le, de ha így van, elég szenvedélyesen tette, nem is igen pislogott közben. De azért tán nem ő csinálja már! – gondoltam, és tovább nézelődtem, hátha látok még valakit gyanúskodni, de abban a pillanatban valaki végigszaladt a mögöttünk lévő soron, és fellökött többek közt engem is. Aztán meg Hollóapónak tisztázatlan körülmények között kigyulladt a talárja, és hogy, hogy nem, ez a kis kavarodás elég volt arra, hogy Potterke visszaszerezze az irányítást, zuhanórepülésbe fogjon, és lenyelje a cikeszt. Aztán kiköpte és bemutatta bizonyíték gyanánt, úgyhogy a nyomorodott Griffendél végül is megnyerte a meccset. Rob persze megtette, amit tudott, de ezek az utolsó pillanatok túl gyorsan történtek. Nem is hibáztatom, ha egy átok nem tudta lerázni a seprűről a gyereket… akkor biztos oda volt ragasztva – na jó, nem, négykézláb ért földet. Pedig mekkora poén lett volna, nagy nehezen megmenekül a kiscsávó, aztán mielőtt elkapná a cikeszt, leüti a seprűjéről egy gurkó.

Mindenesetre érdekes bemutatkozó meccs volt a részéről, de azért remélem, nem fog eztán minden alkalommal rodeózni, csak mert egyszer bevált… a viccet félretéve, bárki is akart ártani a gyerkőcnek, elég béna (már-már kétségbeesettnek tűnő) próbálkozás volt így mindenki előtt, kicsit se keltett feltűnést.

Meccs után persze újra átrágtuk Robbal az egészet (a mardekáros csapatra nem jellemző az önreflexió, a haverokkal csak akkor beszélnek egy meccsről, ha megnyerték – ami szerintem nem túl hatékony, de mindegy), és arra jutottunk, hogy 1. a Mardekárnak új fogó kéne – milyen ciki már, hogy az egész szarakodás ellenére is megelőzte Potter Higgset! Csomó ideje lett volna, és ha Flintet nem „marasztalták el” amiért gólokat dobált, akkor az is tuti érvényes lett volna, ha az a málé elkapja a cikeszt, ahelyett, hogy a száját tátotta. 2. még így is van esélyünk megnyerni a kupát, és 3. az, aki ki akart szúrni Potterkével, a közelemben ülhetett a lelátón. Pontosabban a vén Varjú közelében, mert nem hiszem, hogy véletlen, hogy Potterke pont akkor nyerte vissza az irányítást a seprűje fölött, amikor Varjúbá talárja kigyulladt. és azt se gondoljuk (Robbal karöltve), hogy spontán öngyulladás lett volna – valaki másnak is szemet kellett, hogy szúrjanak az üzelmek, és nyilván cselekedett. Valószínűleg Vadert gyanúsítja az illető (én legalábbis tuti, hogy biztosra akarnék menni, és azt céloznám meg, akit ártalmatlanítani akarnék). Ami nem teljesen alaptalan, tekintve az öreg Denevér közismert Potterhez állását, meg a viselkedését a meccsen (meredt bámulás, meg minden), de nekem valami azt súgja, nem ő volt. Szeretném azt hinni, hogy több esze van ennél – megtámadni egy diákot mindenki előtt, úgy, hogy még nyilvánvaló is a támadás ténye… ez nem vall rá. Meg hát mi oka lenne rá? Egy dolog, hogy utálja, de azért megölni még mindig túlzásnak tűnik.

Szerintem a merénylőnek nyomósabb okának kellett lennie. Potterke valakinek útban van. Kérdés, hogy kinek, és miben akadályozza. Végül is, csak egy elsőéves gyerek, Merlin szakállára! Mondjuk, az igaz, hogy össze-vissza rohangál a kastélyban éjjelente, bemegy a tiltott részbe, meg ilyenek… lehet, hogy meglátott valamit, amit nem kéne. De máshogy is el lehetne hallgattatni. Hmm… hiába tanakodtunk Robbal, nem találtunk kielégítő magyarázatot a történtekre, úgyhogy végül hagytuk inkább a témát.

***

Ja, azt el is felejtettem említeni, hogy még a meccs előtt összefutottam az Árnyékemberrel is (ez Vlad, új beceneve van, szerintem menő), épp az utamban ácsorgott két könyvvel a kezében, szemmel láthatóan választani próbált közülük. Én nagyon büszke lettem magamra, hogy kivételesen nem mentem neki, úgyhogy gondoltam, akkor meg vegzálom kicsit.
- Csá – kiáltottam rá –, mi a pálya?
- Nem érek rád – mordult rám ingerülten.
- Jólvanmár. Mik a szempontok?
- Mi?
- Amik alapján választani próbálsz.
- Nem mindegy neked? Hagyjál.
- Csak segíteni akartam – feleltem még mindig eléggé vígan, mert mittudomén. Egyszerűen csak nem tudott lelombozni a mogorvaságával, sőt. És úgy láttam, én viszont egyre jobban idegesítettem őt.
- Hát nem jött be, ha nem vetted volna észre, csak feltartasz. Egyébként is, nincs senki más, akit szekálhatsz? Úgy láttam, Munroe-val megint jóban vagytok, menj és boldogítsd őt! – fakadt ki jámbor segítő szándékomra reagálva. Kibújt hát a szög a zsákból – gondoltam erre.
- Egyébként mivel küzdötte vissza magát a kegyeidbe az a szerencsés flótás? Csak, hogy tudjam, mit ne csináljak semmiképpen.
- Háá-há. Megköszöntött a szülinapomon, vagyis megtette az első lépést, botor módon. Jut eszembe, kérsz tortát? Sütöttem egyet.
- Kihagyom inkább – húzta el a száját. – Az viszont még mindig rejtély számomra, hogy miért engem nyaggatsz, és miért nem őt.
- Jaaj, ne aggódj, attól, hogy kibékültünk, még ugyanúgy törődöm veleed! Különben is, hamarabb ki kellett mennie a pályára, nem soká kezdődik a meccs. Te nem nézed?
- Nem igazán érdekel a kviddics. És a tömeget sem szeretem.
- Nem érdekel a sport? Nahát. Mondjuk engem se nagyon, de most támogatom a játékos cimbit, meg hát a Griffendél ellen játszunk, jó alkalom alázni őket.
- Hmpf – mordult fel erre igen stílusosan, aztán egyszer csak vállat vont, és hozzám vágta az egyik könyvet.
- Nem ajándék, kérem majd vissza! – Azzal fogta magát és elcsörtetett valamerre.

Belenéztem a könyvbe, egy magyar csávó, valami Ady Endre versei vannak benne. Elsőre elég nyersnek tűnnek, mondhatni bunkónak, meg néhol szinte primitív, mint a régi skót balladaszerzők kardcsörtető óbégatásai, de abban is hasonlít, hogy van benne spiritusz, mondhatni vagány. Majd még átrágom jobban.