Aztamocskos-tetves-csempeszobábanfelneveltetett Marinénijét neki! Pedig egész jól indult a nap, de tényleg. Még kajázni is bementem a nagyterembe reggel. Délelőtt. És nem kellett beszélnem senkivel. Aztán meg találkoztam Syssyvel (akinek szülinapja van egyébként, meg is köszöntöttük) meg Bettyvel, és konspiráltunk. Továbbra se jutottunk nagyon semmire, persze, úgyhogy idiótábbnál idiótább elméleteket kezdtünk gyártani inkább (pl. Mógusnak több személyisége van, és ezek viaskodnak egymással… stb.). Az is felvetődött, hogy csak simán alvajáró, és rémálmában motyog, bár ez nem magyarázná a halloweeni kavarást. Kár, hogy nem tudtam jobban megfigyelni, mit ügyködött odabent a kutyulinál. Állítólag a nők képesek többfelé figyelni, bakker… ebből is látszik, hogy nem vagyok teljes értékű nő. A lányoknak egyébként nem mondtam el, hogy voltam a zárolt részben, csak, hogy láttam a tanarakat bemenni meg kijönni. Meg azt, hogy mi van benn, mert azt már korábbról tudtam. Vlad szerepéről is hallgattam, persze. Nagyon nem lett volna fair beszélni róla bárkinek, ezeket a lányokat meg alig ismerem. Különben is kicsik még.

Szóval a lényeg, hogy tök jól elvoltam egész nap, délután a könyvtárban fötörtem, aztán gondoltam, lemegyek a klubhelyiségbe, vagy valami. Persze könyvvel a kezemben közlekedtem, nem bírtam abbahagyni az olvasást (Boleyn Anna naplója és levelei, marhajó! komoly bűbájos volt a nő), úgyhogy csak idő kérdése volt, hogy beleütközzek valakibe. Ami vicces, hogy ketten is elrohantak mellettem (egyikük a kedvenc prefiribink, yaay, mindig örülök, ha az ellenkező irányba tart, mint én), mégse jöttek nekem, ehelyett egy olyan valakinek sikerült, aki még csak nem is szaladt, legfeljebb csörtetett. De ezt valahogy olyan erővel és intenzitással tette, hogy fellökött, szabályosan seggre estem, még a szemüvegem is lepottyant a fejemről.

- Te ugyan miért nem nézel az orrod elé, mint mindenki más rajtam kívül? Egyikünknek nem ártana! – bosszankodtam szemüvegemet keresgélve, nem is nézve az elkövetőre, aki éppen tápászkodott fölfelé.
- Te is lehetnél az az egyik, ha már itt tartunk – jegyezte meg gúnyosan. Vlad. Volt az.
- Szóval te… na várj, direkt csináltad?! – ötlött az eszembe (és persze rögtön ki is mondtam), miközben a szemüvegemet illesztgettem az orromra, hogy tisztábban lássak az ügyben.
- Miért csináltam volna? Gurkónak nézel?
- Most, hogy mondod, sok mindent megmagyarázna – húztam el a számat. – Csak nincs valami gond? Feldúltnak látszol.
- Semmi közöd hozzá.
- Ó, a refrén.
Megforgattam a szemem, és már mentem is volna tovább, mikor utánam szólt az Emberi Gurkó:
- Én a helyedben nem mennék a klubhelyiségbe.
- Hogyhogy? – fordultam vissza.
- Csődület van. Nem szereted a csődületeket, vagy igen?
- Nahát, meghat, hogy így ismersz. Mi a tömegjelenség oka amúgy?
- Néhány őrült, köztük a kedves cimborád, Munroe, rockkoncertesdit játszik az asztal tetején. Már vannak is rajongóik.
- Miii? Nem mondod komolyan!
- Nem kell elhinni.
- Aztarohadt, ezt látnom kell! Na várj… adott erre nekik engedélyt valaki?
- Mit tudom én. Engem nem érdekel, úgyhogy ne tarts fel tovább.
- Oké, bocs, kösz az infót – mondtam erre, és rohanni kezdtem a klubhelyiség felé. A prefiribi, hát hogyne! Tutira árulkodni megy. Mák, hogy ezek szerint a Főesperest nem találta a szobájában, biztos a tanáriban akarta keresni, vagy másik tanárt hívni, vagy valami.

Szóval rohantam, hogy megállítsam őket, mielőtt még valami lesz. Mondjuk büntetés, meg világraszóló balhé. Hogy juthatott ilyen eszükbe egyáltalán? – dühöngtem és értetlenkedtem magamban. Odaértem, bementem, és láttam-hallottam, hogy tényleg. Annyi eszük azért volt, hogy hangbuborékot vonjanak a klubhelyiségre, szóval sehol máshol nem hallatszott semmi, még közvetlenül az ajtó előtt se. De odabent eszméletlen volt a ricsaj. Meg az egész nagyon komoly volt, eleve sötét a klubhelyiségünk (mivel a föld alatt van, meglepően), de most még a fáklyák nagy részét is kioltották, csak a zenekarra vetült némi derengő fény valahonnan. És asszem, sokaknál láttam vajsörös üvegeket, meg papírpoharakat is. Rögtön Batcave-et csináltak a helyből! Épp egy Black Sabbath számot játszottak, a Crazy Traint. Rob középen állt és énekelt meg néha tán gitározott is, meg volt még egy gitáros (gyanítom, ő lehetett a „TonyIommi”), meg basszeros, meg dobos… minden. Utat törtem magamnak közvetlenül eléjük, és elkezdem ordibálni, hogy „megengedte-e ezt valaki”, de persze nem hallották, meg gondolom, nem is akarták észrevenni, úgyhogy fölkecmeregtem az asztalra én is (a dobos hujjogott, szerintem azt hitte, valami szédült gruppie vagyok), és kikaptam Rob kezéből a mikrofont (pont, mikor azt a részt kezdte volna, hogy „you’re gonna listen to my word”), és jó stílusosan mondtam neki, hogy „most akkor meghallgattok”, és megtudakoltam ismét, hogy vajh’ adott-e erre nekik valaki engedélyt. Erre felfogták, hogy egyrészt tönkretettem a számot, másrészt balhé van, úgyhogy abbahagyták a játszást, csak a dobos kocogtatta még nyugtalanul a pergőt.

- Ciki, hogy nem hívtunk meg, mi? – kekeckedett Rob, a „tömeg” meg elismerően morajlott. Ó igen, mindig tudtam, hogy népszerű vagyok.
- Idióta, azt kérdeztem, PITON PROF TUDJA-E? Mert ha nem, akkor mindjárt tudni fogja. Idefelé jövet elhúzott mellettem a prefektus csaj.
- Na és? Assz'ed, megijesztesz minket? Rock and roll!!!
- Na ja, meg a büntetés is marhára rákendroll lesz. Tudjátok, hogy a prof utálja, ha a tudta nélkül van buli. Azt is, ha a tudtával, de azt még eltűri.
- Te, Rob, igaza lehet a csajnak – vetette közbe bátortalanul a basszeros. Láttam Robon, hogy elbizonytalanodik.
- CSELEKEDNI, GYORSAN! – ordítottam a mikrofonba. Nem bírok én ennyi feszkót. Azt hiszem, szerencsém volt, és pont a megfelelő pillanatban sikerült megnyilvánulnom, mindenki villámgyorsan hadonászni kezdett a pálcájával, és egy fél percen belül úgy nézett ki a terem, mintha mindenki csak punnyadt volna egész eddig. Még jó, hogy ilyen gyorsan sikerült „rendet rakni” (felveti a kérdést, hogy nem-e felkészültek erre az eshetőségre), mert az ajtón kívülről már lehetett hallani Prefiribi affektálását:
- Kívülről nem lehet hallani, mert valahogy hangszigetelték a klubhelyiséget, de majd meglátja a tanár úr, hogy mit műveltek! – És persze nyílt is az ajtó, Piton prof belépett, és gúnyosan kitárta a karját, mintegy körbemutatva a teremben.
- Ez itt a maga botrányos felfordulása? Én úgy látom, az unalom már-már a vasárnap délután hangulatát idézi. Lehet, hogy elhamarkodtam a döntést, mikor kineveztem prefektusnak, Miss Mole. Ha gyengék az idegei, mondjon le a posztjáról, de ne zavarjon a képzelgéseivel. – Azzal Frollo sarkon fordult és távozott. A besúgó tátogott, én meg röhögtem.

- Tán te pályázol a helyére? – állt meg mellettem Munroe.
- Hoogyne, minden vágyam.
- Elég jól bejött ez a kis kavarás, megy ez neked…
- Naná, mint mindig, mikor az önző kis céljaim érdekében belepofázok mások életébe. Látod, mekkora sok hasznom származik az ördögi praktikáimból, megállíthatatlanul törtetek felfelé. Egyre jobb az élet! – sziszegtem, és otthagytam.

Idióta, pöffeszkedő majom, ahelyett, hogy megköszönte volna, hogy eszem nélkül rohantam kihúzni a szarból, még nekiáll kötözködni. Legközelebb nem segítek rajta, úgy éljek! Meglátjuk, hogy boldogul, pff.