Sebaj, műveltem még egy marhaságot. Megláttam, hogy a bejárati csarnokban a homokóráknál (vezetünk, hehehe) van egy doboz. Odamentem megnézni, vajh' mi célt szolgál, és egy felhívást láttam mellette. Nem, nem keringőre. Hanem egy kérdéssor volt a Roxfortról, amit egy harmadéves griffes kiscsaj állított össze. Tudom, öreg vagyok ehhez, ne rontsam el a kicsik örömét... de nem volt odaírva korhatár. Szóval felírtam egy pergamenre a válaszokat, meg nevet és házat, és bedobtam. Annál is inkább, mivel a ládára házanként pontok is voltak kiírva, és néhány pillanattal később láttam is, hogy adódott valamennyi a mardekáros pontszámokhoz. Biztos számít valahova, lehet, hogy a végén a tanárok jutalmazzák, és ha netán így lenne, egyszer az életben tettem valamit a közért. Volt egyébként a felhívás mellett egy másik pergamen, amin az állt, hogy Megjegyzések. Még nem volt ott semmi... nem bírtam ki. Muszáj volt! Írtam oda pár marhaságot, naná. Remélem, nem olvassák sokan, bár a kézírásomat a tanárokon kívül nemigen ismeri senki. Whoá, miért vagyok ilyen hülye?!
Sic itur ad astra
Tudom, tudom. Megint egy mondat, ami igazából nem jelent semmit (na jó, azért mégis: „így jutunk fel a csillagokig”). Csak szerettem volna valami hangzatosat írni, tudniillik ma volt az első latin-szakkörös foglalkozás, és én, bár folyamatosan átkoztam magam érte, jelen voltam. A csoport meglehetősen vegyes, viszont legalább nem vagyunk túl sokan. Olyan harminc ember volt ma jelen, de Sinistra közölte, hogy bár önkéntes a részvétel, ő azért tudni akarja, hányan leszünk, úgyhogy aki eldöntötte, hogy jönni akar, óra végén írja fel a nevét egy pergamenre, amit kitett a faliújságra. Érdekesnek ígérkezik egyébként, nemcsak magát a nyelvet tanuljuk, hanem egy csomó mindent az antik latin kultúráról, és Sinistra előrevetítette, hogy régi bájitalrecepteket, meg szertartásleírásokat is fogunk fordítani. Csak mire eljutunk odáig... Az is bonyolítja a dolgokat, hogy mindenféle évfolyamból vannak emberek. A Mardekárból rajtam kívül ott volt még Remy Potter; egy alacsony, dundi csaj; két nagyképű hetedéves ribi (azt hiszik, apám odavan értük... remélem, tévednek); meg két fura srác. Bár ez is nézőpont kérdése, azt mondják a „külsősök”, hogy nálunk minden srác fura. Hehehe. Szóval akkor ők már nem is számítanak annak.
Jajj, nem tudom, mit akartam írni. Fheh. Kicsit elvonta a figyelmem, hogy az előbb nem akart fogni a pennám. A kedvencem volt, rohadjon meg! De egyszer már meg kellett preparálnom a hegyét, és most végleg megadta magát. Egy hippogrifftől kaptam... jó, tudom, miért vagyok olyan hülye, hogy hippogriff-tollal írok. Elismerem, hogy nem a legalkalmasabb rá, de nekem sokat jelent(ett). És eleinte igazán baromi jó volt vele írni. Persze, lehet, hogy csak azért hittem azt, mert annyira lelkes voltam... de akkor is. Ehh, mindegy. Elteszem emlékbe. Nem, nem érdekel a csí, meg a negatív energiák... én magam vagyok a negatív energia, muhahahaha!
Nah, folytatom a latint. Érdekes volt, mert a prof magyarázott néhány dolgot a nyelv történetéről, aztán mondott pár alap infót (pl. a kiejtésről), és rögtön ki is osztott egy-egy példányt valami szövegből, hogy olvassuk, és fordítsuk hangosan, mondatonként. Úgy, hogy nem is tudtunk semmi nyelvtant! Rossz volt, mert nem nagyon értettem, miről van szó. És persze, hogy én kaptam a leghosszabb mondatot, naná. Még jó, hogy a szavakat megmondta. De még így is annyira szar volt! Jó, persze, összehoztam a mondatot nagy nehezen, és közben igyekeztem úgy nézni a tanárra, hogy eszébe ne jusson segíteni... ki nem állhatom, mikor megoldanak helyettem egy problémát. Még akkor is, ha ő adta a feladatot, és túl nehezet adott. Utálom, mikor valaki ezt csinálja... olyan feladatot ad, amit nem nagyon tudhatok megoldani, aztán meg nem hagyja, hogy próbálkozzam. Akkor meg mi értelme? Na mindegy, attól még járni fogok latinra, mert érdekel. Majd meglátjuk, mi lesz; az mindenesetre jó pont Sinistrának, hogy tényleg nem nagyon segített. Azzal végleg felhúzott volna. A másik meg az, hogy nincs jogcímem kritizálni a módszereit, én nem vagyok tanár, és nem is lennék soha, és gőzöm sincs, hogyan kell tanítani. Csak a saját szemszögemből látom a dolgokat. Áhh, hülyeség, kár volt leírnom ezt, de most már nem javítom át. Nem egy fontos esemény, csak rossz kedvem lett tőle, és elvette még azt a kevéske önbizalmam is.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.